Mit is írhatnék még? Lenne pár gondolat....
A babák... egy fiú és egy lány egészségesek, és gyönyörűek... :)
Mindkét pár nagyon boldog, és örökre hálásak lesznek nekem.
Végigkísértem mindkét terhességet, izgultam, aggódtam értük. Jólesett, ha egy-egy vizsgálat után felhívtak, hogy minden rendben, és én is elsírtam magam örömömben, amikor megszülettek. Fantasztikus érzés, hogy hozzásegíthettem két reményt vesztett párt ahhoz, hogy átéljék a csodát, és szülők lehessenek.
Nagyon furcsa érzés látni a hasonlóságot a gyerekeim és a két baba között, mégsem érzem őket a sajátjaimnak. Nem én hordtam őket 9 hónapig, nem én szültem őket, nincs meg az érzelmi kötődés, ami ezalatt az idő alatt kialakul.
Csak ebből gondolom azt, hogy a béranyaság teljesen más. Nem is szeretném azt ide belekeverni.
Sokszor belegondoltam, jobb lenne-e ha semmit se tudnék róluk, nem lenne-e könnyebb. Nem hiszem. Bár ezt nem én döntöm el, hiszen bármelyik pár bármikor azt mondhatja, hogy ne haragudj, de nem keresünk többet. Akkor se szólhatnék egy szót sem. De hálás vagyok nekik azért, mert - így vagy úgy - de láthatom őket időnként, és információt is kapok a fejlődésükről, ami viszont nagyon jó érzés, és megnyugtató, hiszen természetesen felelősnek érzem magam az egészségük miatt, és jó látni két boldog családot.
... telnek a hónapok, már szülinap is volt :) és továbbra is tartják velem a kapcsolatot. Sűrűn kapok fényképeket, és sok információt a fejlődésükről, mindennapjaikról. A személyes találkozásnál pedig saját szememmel láthatom, milyen csodás csöppségek.
.....szerkesztés alatt... :)